Gecse Gábor - burkolo24.eu

Egy épített zuhanyzóhoz hívtak bennünket, mert a zuhanyzó falának túloldalán már teljesen felázott és levált a vakolat.

Sajnos a falra rá volt tolva egy franciaágy, így az egészből semmit sem vettek észre, csak amikor takarítás céljából elhúzták az ágyat. Volt is nagy megdöbbenés és ijedtség, hiszen a zuhanyzó másik fala a szomszéd fürdőszobájával közös.

Képzelhetjük, ha a szétáztatott fal ledobja magáról a szomszéd fürdőszobában a csempét. 

Felázott fal, vakolat a zuhanyzó túloldalán

Mitől ázik a fal?

Több minden szóba jöhet, lehet egy csöpögő vízcső is, így már el is kezdtük tárcsázni partnerünket víz ügyben, de annyira adta magát, hogy az épített zuhanyzó lesz a ludas, hogy a vízszigetelés került előtérbe. 

Mivel minden fürdőszobának a megfelelő vízszigetelés az alapja, főleg egy épített zuhanyzó esetében, ahol még zuhanytálca sincs arra gondoltunk, hogy esetleg a burkolás során megsérült a vízszigetelés. 

Szerencsés esetnek számít, hiszen a megrendelő rendelkezett pótcsempével és mivel nem olyan régen készült el a felújítás még a boltokban is kapható a burkolat.

A pótcsempék fontosságát már kiveséztük egy korábbi cikkünkben

Szóval óvatosan körbevágtunk a zuhanyzóban egy rész csempe fugáját, erre azért van szükség, mert a fugák erősen összekapcsolják a lapokat és bontás során ohatatlanul is felfeszíthetjük a környező csempéket is. A csempék elválasztásához a fugák megvágása ideális megoldás, így lehet lebontani csak azt a csempét, amelyiket szeretnénk. 

Tipp: Ehhez használhatunk sarokcsiszolót, de a hatalmas porképződés miatt nem ajánljuk. Egy multigép megfelelő fejjel tökéletes a célra. 

A csempe lekerült a falról és kicsit beljebb bontottunk a vízszigetelésig. Bontottunk. Bonthattunk volna akár a szomszédos szobáig is, de a keresett vízszigetelésnek nyomát sem leltük. Nicsak. 

Csempe bontása, burkolás rétegrend, vizszigetelés hiánya

Elindultunk lefelé, de nem leltük.

Épített zuhanyzó burkolása vízszigetelés nélkül? 

Legalulra érvén felcsillant a mágikus kék szín, a zuhanyzó alsó 10 cm-es szakaszára felkenésre került valamiféle szigetelés. Gondolták az elég lesz? Töprengtünk, hiszen a teljes falat ki kell kenni a zuhanyzóban.

Mi lehetett a terv, a technológiai háttér? Normál kerámia lapok, normál cementes fuga vízszigetelés nélkül. A burkoló azt gondolta, hogy a gravitáció végett úgyis lefolyik a víz? Ebben végülis igaza van, a gravitáció törvényeit mi sem tudjuk megcáfolni, de megbontva a padlólapot kiesett az újabb szörny a szekrényből. 

Hajlaterősító szalagnak nyoma sincs

Hajlaterősítő szalag sehol. Az a szerencsétlen alsó 10 cm magasan kikent kenhető vízszigetelés volt az épített zuhanyzó magányos védelmezője. Lehet valami nagyon spéci anyag volt, igaz elbukott, mint szegény trójai Hektór.

Hajlaterősítő szalagok

A burkolás során a hajlaterősítő szalag alkalmazása elengedhetetlen a falcsatlakozásoknál.

Ezt minden burkoló tudja. A falak mozognak, rezegnek, repedések képződnek a csatlakozásoknál, a kenhető vízszigetelés ezt nem bírja áthidalni.

Csak a hajleterősítő szalag képes áthidalni ezeket az elemeket és teljessé tenni a vízszigetelésünket.

Épített zuhanyzó pedig nem létezhet vízszigetelés nélkül. Esetleg az udvaron.

Teljes zuhany bontása

Sajnos esetünkben le kell bontani a teljes zuhanyzót, rendesen vízszigetelni hajlaterősítővel és mandzsettákkal, majd visszaburkolni.

Nem kevés költség, nem kevés bosszankodás. 

A megrendelő annó kiköltözött a felújítás idejére, ami ideális döntés és értenie sem kell a rétegrendhez, hiszen ezért bíz meg burkolót a kivitelezéssel. 

Megbízott benne, ami jó dolog, de sajnos nem ebben a világban. Bizony érdemes az alap dolgokkal tisztában lenni és ugyan nem kell a szakember nyakában lihegni, de bátran kérjünk egy-egy képet a munkafolyamatokról, a becsületes burkoló biztos nem sértődik meg.


A vízszigetelés nem látványos rész, de egy hiba később nagyon drága lehet.
Ha szeretnéd élőben látni, mire kell figyelni a burkolás előtti lépéseknél:
Burkolás gyakorlati bemutató – nézd meg élőben és kerüld el a buktatókat

További cikkeket talál blogunkban.

Megjegyzések
* Az email nem lesz publikálva a weboldalon.